Sieglinde szentélye

Nasszóval.

Kb. tízéves korom óta imádom a Nyomorultakat, és évente kétszer újra szoktam olvasni, de az igazi megszállottság a musicallel jött.

Miután a Madách Színház hülye faszfej vezetői levették a műsorról a giccses-cukros Fantom miatt, hazánkban nem lehet megnézni. De azé' van a net.

 Legcélszerűbb a Tenth Anniversary Convcert-tel kezdeni, bár ehhez nem árt tudni, hogy miről is szól, mert koncert lévén, akció nincs. Na jó, néha vetítenek. És vannak benne vágások, bár igyekeznek feliratokkal magyarázni, hogy mi van, de aki abszolút szűz, az nehezen fogja követni. 

Ez egy jelmezes koncert, épp ellentéte a "féligszcenír"-nek.

 

Itt fent van részletekben, de torrentről is leszedhető. 

 

A sztorit nem lehet egy posztban leírni, lévén 1400+ oldalas könyv, illetve háromórás musical.

 

Hogy mi mindent kapunk a történettől?

 

1. Társadalomkritikát, de amúgy jó keményen.

2. Romantikát ezerrel.

3. Forradalmat és nagyon szexi! lázadó diákokat... Főleg a vezetőjük... ahh. :D Szőke. Szexi. Hőstenor.

4. Aranyos tündércica kislányt, akivel rosszul bánnak, de hősünk megmenti. Később felnő, és idegesítő lírai szoprán lesz belőle. Beleszeret egy forradalmár diákba.

5. Egy exbűnözőből szentté avanzsáló, szuperhősi tulajdonságokkal rendelkező tenoristát.Jellemző tevékenység: mindenkit megment. Időnként lelkizik, ilyenkor ijesztő magas C közeli hangokkal borzolja a néző idegeit. De azért szeretjük.

6. Egy (szerintem) nagyon vonzó, megszállott és darkos basszbaritont, aki nem bír leszállni a hősről. (És kétértelmű dolgokról énekel. Állandóan.) És fekete hosszúkabátban jár. És igazi kemény csávó, amolyan francia Robert De Niro. És rendőr. És NEM gonosz! Abszolút becsületes. Csak van az a fixa ideája, hogy egy bűnöző sosem változhat meg. Aztán mikor rájön, hogy mégis... :'(

7. Prostitúciót és egyéb pikáns dolgokat.

8. Isteni és majdnem operai színvonalú zenét.

9. Egy depis, enyhén szólva rongyos és koszos kiscsajt, aki bele van esve ugyanabba a srácba, akibe a szoprán, de hogy mit eszik rajta, rejtély. Ja, és folyton rinyál meg sajnáltatja magát a közönséggel. A kis tizennégy éves emós hülyepicsák imádják, a komoly rajongókat a frász töri ki tőle.

10. Jó sok meghalós jelenetet. Általában áriáznak is ilyenkor.

11.  BARIKÁD! Vörös zászlóval és sok lövöldözéssel meg hősies jelenettel.

12.  Egy olyan hatalmas első finálét, ahol kilenc szólista és egy jó nagy kórus énekel együtt - na, ilyet operában is ritkán találni. Ja, és mindenki mást.

 

Összesítve: tessék elolvasni a könyvet, vagy legalább megnézni ezt. A filmekről majd később beszélek - de ne azokkal kezdjük.

 

A koncerten a legjobb dolgok:

 

1. Philip Quast - ó, édes istenem. A világ egyik legszebb bariton hangja, és mintha csak a könyvből lépett volna ki. És annyira, de annyira szexi pofaszakállal és hosszú hajjal. Meg az a fölényes, megszállott tekintete. Érdemes megfigyelni, hogyan vált át ebből amolyan "elveszett kiskutya" módba a végén.

2. Lea Salonga - bár általában utálom Éponine-t, ő pompásan énekel és majdnem szerethetővé teszi.

3. Alun Armstrong és Jenny Galloway - avagy a vicces gonoszok. :D

4. Michael Ball - mert olyan kis aranyos.

5. A karmester.

 

Amit nem szeretek:

 

1. Colm Wilkinson hátborzongató magas hangjai, amiket a kelleténél kb. háromszor tovább tart. Iszonyú.

2. Michael Maguire. ANTHONY WARLOW-ot akarom! Maguire túlságosan amerikai Enjolrasnak és túlságosan árad belőle a "höh, de menő vagyok" mentalitás.

3. Judy Kuhn. Egyszerűen nem bírom a fejét.

 

Egyebekben rendben van a koncert. 

5.

Az állatok szerencsére visszaváltoztak, meg az istenek is, bár Heimdallnak megmaradtak a kosszarvai, meg teliholdkor kissé furcsán viselkedik. A szarvakkal senki se tudott mit kezdeni, így aztán Donner kovácsolt neki egy megfelelő helyeken lyukas sisakot, amit ha felhúz, olyan, mintha a szarvak díszítésnek lennének rajta. Azóta le se veszi.

Fricka mostanában meghúzza magát, de látom rajta, hogy gonosz dolgokat forral a tyúkeszével. Sebaj, majd én megvédem Apát.

Wotan évekig távol volt, de most hazatért, levetve a farkasálcát.

- Siegmund most már elég idős, hogy megálljon a maga lábán – jelentette ki. – Egyébként a kishúgát férjhez adták a leánykereskedők. Még csak tizenöt éves! Bementem az esküvőre… szívesen lemészároltam volna az egész részeg bandát, de visszafogtam magam. Majd Siegmund rendet tesz, ha eljön az ideje. Ja, amúgy otthagytam neki egy kardot.

- De mi van, ha lenyúlják? – kérdeztem. – Nem úgy néz ki Hunding peretputtya, mint akik tisztelik a magántulajdont.

- Á, csak rájuk néztem, és máris behúzták fülüket-farkukat… - legyintett Apa. – A dárdát fel se kellett emelnem.

- Odamehetek majd, egy kicsit tisztességre tanítani Hundingot?

- Még ne. Az idő nem érett meg… de közelg az óra, midőn a bilincsek széttörnek, s a Gyűrű megint…

- Apa, mióta vagy ilyen fennkölt?

- Hát… úgy érzem, lassan ideje megkomolyodnom. Az én koromban, kislányom…

Való igaz, mostanában már nem szokott egeret tenni Fricka ágyába. Meg molyokat se a szekrényébe.

Lehet, hogy öregszik? Nemrég még minden hülyeségben lelkesen részt vett.

Emlékszem, egyszer – még kicsi voltam, úgy tíz körül – Freia leszüretelte az almákat, és elhatározta, hogy akkor ő most bort fog csinálni.

Szépen ki is préselte, felcukrozta, beletett néhány mágikus hozzávalót, erjedésgyorsítót, színezéket, miegyéb, és otthagyta hordókban a kerti fészerben…

Aztán megfeledkezett róla, mert Fasolt halálának évfordulója volt – akkor még nem ismerkedett meg Gróppal – és ilyenkor mindig kiment a sírjához virrasztani meg böjtölni. (Mióta Gróp van, azóta nem csinálja. Sőt, én gondozom a sírt, mert 1. hogy nézne már ki, ha felveri a parlagfű (Froh allergiás) 2. sajnálom Fasoltot, hogy Freia elfelejtette 3. ha gondozom, legalább enyhítem Wotan bűntudatát.)

Szóval kiment Freia, és ott maradt az erjedő almaszirup…

Loge fedezte fel. (Ki más?) Odahívta Heimdallt (aki egyébként utálja, ez speciel kölcsönös), és megkóstolták.

Tíz perccel és ugyanennyi serleggel később hangosan énekeltek valami érzelmes nótát a szép erdészlányról, a hős vadászról meg az alattomos vadkanról (ezt kellett volna Froh-nak hallani), miközben körültáncolták a kertet.

A zajra Wotan is felébredt délutáni merengéséből (a szokásos „hol rontottam el az egészet” témával gyötörte magát), és kiment. Mikor meglátta őket, és nagy nehezen kiszedte belőlük, mitől kergültek meg, ő is telemerte a serlegét.

- Legalább is kis időre hadd feledjem el Erda jóslatát és a pusztulás felettünk lebegő árnyát…

Olyan jól elfeledte, hogy néhány pohár után ő is csatlakozott a dalhoz. A hős vadász elment a setét erdőbe, hogy megküzdjön a gonosz vadkannal, hiába tartóztatta rosszat sejtvén a szép erdészlány. Az eredmény borítékolható, bár a balladai homály meg a holtrészeg istenek szövegmondási malőrjei miatt kissé nehéz volt kihámozni.

Amikor már nagyon emelkedett hangulatban voltak, Loge rózsaszín szalagokat varázsolt elő, és ezeket Fricka harci kosaira kötötték. Masnira.

Aztán tovább ittak.

Fricka szerencsére nem volt otthon. Még…

Amikor a gyászba borult Freia betámolygott, hogy egyen végre valamit, páratlan látványban volt része…

Három seggrészeg, de amúgy nagyon virgonc isten, amint nibelheimi népdalokat énekel, és összekapaszkodva ringatózik.

Felszalagozott kosok.

Majdnem üres almaboros hordók…

A kert almafáin üldögélő, kórusban vihogó walkürök.

A kert feldúlva, a földben dárdával odavésett rúnák: „Ilyen jót még nem ittunk!”

Freia rutinosan elájult.

A helyzet nagyjából ugyanez volt, amikor Fricka hazaért, annyi különséggel, hogy Wotan valahonnan kerített egy borotvát, és azzal hadonászva énekelt. Valamiért az a fixa ideája támadt, hogy azzal fog rendet vágni az ellenségei között. (Heimdall addigra már kidőlt, Loge a háttérben fetrengett a röhögéstől.)

Fricka gondolkodott, hogy kiverje-e a hisztit a kosok miatt, vagy inkább megpróbálja a félőrült férjét lenyugtatni. Az utóbbi mellett döntött.

- WOTAN! – sikította. – Mit művelsz?

- MIND MEGÉRDEMELJÜK A HALÁLT! – bömbölte Wotan a borotvát lóbálva. - Még te is, Fricka, még én is! Sose látom többé Brünnhildét… sose ölelem át a kislányomat…(*)

- De hát itt vagyok, Apu! – kiabáltam közbe a fáról.

- Ha már torkokat akarsz nyiszálni, javaslom, Logéval kezdd – pattogott Fricka.

Még olyan rohamtempóban istent eltűnni nem láttam, ahogy Loge tette ekkor…

- Brünnhilde! Mi van ezekkel? – fordult ekkor hozzám az öreglány.

- Berúgtak Freia almaborától.

- És Freia?

- Elájult.

Fricka erre mondott valami csúnyát, majd hozott két vödör vizet, nyakon öntötte Freiát és Heimdallt, közben párszor az ostora nyelével ellökte Wotant, aki a borotvával a kezében kerülgette.

Végül Freia nagy nehezen rendet csinált, amennyiben hívta Donnert, és Heimdallal hármasban már le tudták fegyverezni Wotant, aztán bekísérték a szobájába. Ott Freia álomba bűvölte, ami igen nehéz volt, mert a bortól hiperaktív lett.

Fricka aznap a kertben aludt. Hajnalra jól megfázott.

Amit Wotan másnap kapott, azt nem egyhamar felejti el a Walhalla. Szegény halálra szégyellte magát, és meg se mert szólalni, miközben Fricka három órán keresztül levegővétel nélkül ordítozott.

Tovább is ordított volna, de elment a hangja.

Szóval ezek a szép idők elmúltak. Wotan mostanában olyan szórakozott, hogy már majdnem felelősségteljes, rendes főistennek tűnik…

 

(*) Aki netán nem értené...

 http://www.youtube.com/watch?v=2cNy_uhzK2k

 Az igazi Sweeney - George Hearn. Isteni hangja van. Reggelire megeszi Johnnykát.

3.

Becserkésztem Logét, és őt is megkérdeztem, hogy ki ez az Alberich, és mit csinált vele Apu.

Loge azt mondta, kicsi vagyok én még ehhez.

Ebből azt vettem ki, hogy szex is volt a dologban, de Apuból nem nézek ki ilyesmit. Logéból már inkább. Aki képes női alakban grasszálni…

Azt hiszem, leírom, hogy néz ki egy átlagos nap a Walhallában.

 

Tehát:

4.  

Hajnali fél 4: Az aranyalmafákon elkezdenek unisonóban csiripelni a madarak. Ettől felébred Donner, rutinosan, félig csukott szemmel kivág a hálószobája ablakán valami súlyos tárgyat, majd visszaájul az ágyba.

A tárgy jobb esetben betöri a szemközti ablakot, amitől az ott alvó elesett hősök felriadnak, majd megnyugodva konstatálják, hogy nem a Ragnarök jött el, csak Donner jelezte finoman a madaraknak, hogy kuss.

Rosszabb esetben fejbe találja a mániákus koránkelő, harmatot szedő Freiát, aki ilyenkor gyűjti az anyagot a fák öntözéséhez.

Négy óra: Freia magához tér, nyöszörögve bevonul a fürdőszobába, ahol borogatást tesz a fejére, és másfél órán át zuhanyozik.

Loge, ha arra jár, ilyenkor mindig felmászik a fürdő ablakához, és barátságosan beinteget Freiának, aki ettől sikítva maga elé kap egy törülközőt.

Öt óra: A fürdő már úszik, mert rossz a lefolyó, de Freia nem veszi észre, hanem vígan kornyikál a zuhany alatt.

Fél hat: árvíz. Gróp, aki ilyenkor kel, meg sem lepődik, ismeri a feleségét, rutinosan átgázol a folyosón, majd odamegy a gonghoz, és ráver hármat, ez a Logénak szóló egyezményes jel. Nos, nem nehéz elképzelni, hogy mekkorákat ver egy óriás a gongra…

Erre már felébred az egész Walhalla, csak mi, walkürök nem, mert tőlünk akár ágyút is elsüthetnek.

Jön Loge, felszárítja az árvizet. Fricka hálóingben kóvályog elő, és hisztizik, hogy itt sosem lehet aludni. Gróp ilyenkor vigasztalóan vállon veregeti, amitől helyet foglal a padlón.

Hat óra: Freia, a bonyodalom okozója, angyali mosollyal, áttetsző selyem köpenyben előkerül a fürdőből, majd Gróp karján visszavonul. A fejbedobást már el is felejtette.

Ha már úgyis mindenki felébredt, Gróp újra ráver a gongra, ezúttal ötöt, ami a reggelit jelzi.

Az istenek és a hősök bevonulnak a nagycsarnokba.

Fél hét: kicsit kezdenek türelmetlenek lenni.

Háromnegyed hét: Megjelenik Wotan, aki ébredéstől mostanáig az ágy szélén ült, és a Gyűrűről meditált, meg arról, hogy hol szúrta el. Ezért felöltözni se volt érkezése, házikabátban jön és kócosan. De még ilyenkor is nála van a dárda.

Hét óra: A harcosok zúgolódnak, hogy hol a reggeli.

Donner elindul, hogy megkeressen minket. Tudni kell, hogy mindenkinek van saját lakrésze, de a walkürök teljesen kiszámíthatatlan helyeken alszanak, még véletlenül sem az ágyukban.

Donner tehát végigjárja a Walhallát és a kertet, kalapácsával végigcsapkodva a falakat, hogy felébredjünk. Ha megtalál egyet közülünk, felrázza, és ráordít, hogy „mennyé má felszolgálni, éhen halunk!”.

Rossweise a kertből, Freia szerszámoskamrájából kerül elő, Siegrune és Schwerti a padlásról, Grimgerde a pincelépcsőről, Waltraute az egyik tetőteraszról, Gerhilde és Helmwige az istállóból, Ortlinde a kapusfülkéből.

Engem a legnehezebb megtalálni, mert minden este gondosan kiválasztom a leglehetetlenebb helyeket.

Most épp Fricka sminkasztalkája alatt alszom…

Amíg Donner nyakon nem önt egy korsó vízzel.

Utána vinnyogva fetreng a földön, miután reflexből tökön rúgtam.

Majd felébredek, és rájövök, hogy csak reggeli. A mosakodást egyszerűen megoldom. Hálóing le, ablakon kiugrás egyenesen Grane nyergébe, lerepülés a Rajnához, start fejes, majd némi úszkálás után Granéra vissza, hazarepülés, saját ablakomon beugrás, ruha és páncél felrántása.

Mire Donner visszacammog a nagyterembe, már ott is vagyok.

Nyolc óra: asztalra kerül a reggeli, Wotant én szolgálom ki. Csakis én. A többieket már rég leszoktattam arról, hogy ezzel próbálkozzanak. (Nagy visszatartó erő a verés.)

Előkerül Hugin és Munin, a két holló, és helyet foglalnak Wotan tányérja mellett. Apu kézből eteti őket, és közben megsimogatja a fejüket.

Fricka szépen vörösödik, de nem szól.

Wotan ábrándosan az ölébe ültet, és engem is etetni kezd. Nem mintha nem menne egyedül is, de szereti Fricka agyát húzni.

Loge a macskaasztalnál röhögcsél, az istenek és a hősök vigyorognak. A walkürök majd’ elejtik a tálcát a visszafojtott röhögéstől. Gróp megkéri Donnert, hogy magyarázza el, mi a poén.

Fricka feje már olyan, mint a kalocsai csípőspaprika.

Ilyenkor szokta Wotan egy titkos jellel ráküldeni a hollóit, hogy kolduljanak tőle is kaját.

Kész! Fricka robban.

Végighallgatjuk hosszú tirádáját:

„Jó, hogy mingyár nem a hülye lovadat hozod be az asztalhoz, vidd innen ezeket a dögöket, és ne előttem flörtölj a lányoddal, te perverz disznó, mert a fejedre borítom a kávét… mert velem itt senki se törődik, ez a félszemű kurafi állandóan félrekefél, a többiek kiröhögnek, engem, a házi tűzhely istennőjét, és el kell tűrnöm, hogy egy félhülye óriás mászkáljon a házamban, mert a drágalátos húgom beleesett! Ha én nem lennék, mégis ki tartana rendet ebben a bolondokházában?! Loge, te meg ne röhögj, te beszélted tele a fejünket a Gyűrűvel! És mi lett belőle? Temethettük el azt a hülye Fasoltot itt a kapu előtt. Három hétig ástuk a sírját, és még mindig nem fért bele! És mit csinált Wotan? Nemhogy egy villámmal csinált volna valami csini sziklakrátert, neeem! Ott állt a dárdájára támaszkodva és filozofált, amíg mi ástunk. Freia meg képtelen elzárni a csapot, Loge állandóan kukkol, Gróp összetöri a berendezést, ha végigmegy a házon, éjjel meg akárhová megyek, mindenhol egy alvó walkürbe botlom! Mint a macskák! Donner nem képes megjavítani a szekeremet, pedig már három hónapja könyörgök neki, Erda meg körberöhög, valahányszor jön Wotanhoz tartásdíjért! Aki ráadásul hol itt van, hol nincs, és amikor nincs, akkor az emberfattyait meg a halandó feleségét pátyolgatja! De visszakapjátok ti ezt még! Fogsz te még sírni, Wotan!”

E végszóval kiviharzik.

Kilenc körül: a hősök elmennek csatázni, mi elmegyünk az aznapi harcokat lebonyolítani és az elesetteket hazahordani, Fricka a szobájában duzzog és bosszút forral.

Gróp felmossa a folyosót. Igen házias óriás. Egészen megkedveltük, bár Wotant még ma is kirázza a hideg, ha ránéz. Rossz emlékei vannak…

Freia a kertbe invitálja Grópot, „almát szedni”…

Gróp a felmosórongyot rutinosan a folyosón felejti, pont Wotanék hálószobája előtt.

Délután három tájban: a hősök kezdenek hazaszállingózni. Megtelnek a fürdők, de a több száz harcos együttvéve nem használ el annyi vizet, mint Freia reggel. Meleg víz ilyenkor természetesen nincs, hacsak arra nem téved Loge.

Négy óra: Wotan, aki eddig céltalanul vágtatott lován a világban, hazatér, és legelni küldi Sleipnirt. Befutok én is, felszolgálom neki a rumos teáját. Néha tea is van benne.

Ötig hazaér az összes walkür, az aznapi szállítmánnyal.

Fél hat: az előcsarnokban eligazítást tartok az új harcosoknak, kiosztom a szobakulcsokat, közlöm, hogy héttől vacsora, majd elvonulok átöltözni. Véres-csatakos göncök le, újabb sietős Rajna-látogatás és fürdés (a meleg vizet meg egyéb luxusvackokat nem nekem találták ki), majd a vacsorához kivágott, földet söprő fehér ruha felöltése és lobonc megrendszabályozása.

Háromnegyed hét: a harcosok benyomulnak a nagyterembe, és a kupáikkal verik az asztalt.

Hét óra öt: Fricka elszánja magát, hogy előjöjjön (négy óta sminkel, hogy kinézzen valahogy, és eltüntesse a sírástól feldagadt szemét). Kilép az ajtón, és ordítva hasra esik a Gróp által ott felejtett felmosórongyon...

Loge felszedi és tiltakozása ellenére bekíséri a nagyterembe. Leül Wotannal szembe, és mézédesen mosolyog.

-         Szerinted mérget tett a kajámba? – súgja nekem Wotan.

-         Á, nem merne, tudja, hogy akkor megverném. Mellesleg a többiek is.

Freia felszolgálja az almákat. A vacsora megkezdődik.

Viszonylag baj nélkül véget is ér. Csak Gróp eszi le az abroszt, és két frissen hozott hős akarja folytatni a párbajt, amiben meghaltak, de erről néhány walkürök által kiosztott pofon után letesznek.

Este tíz körül fut be Heimdall:

-         Fricka kosai megvadultak! Mindenkit megharapnak az istállóban, és engem is megharaptak…

Ez már komoly dolog. Főleg, amikor felkel a hold, és Heimdall a szemünk láttára változik át vérkossá, és nekiáll üldözni mindenkit.

A kosokat egyébként 100%, hogy Fricka bűvölte meg, de hogy milyen céllal?

Hamar megtudjuk.

Loge tűzkört bűvöl Heimdall köré, hogy nyugton maradjon, majd testületileg kivonulunk az istállóba, helyszíni szemlére.

Értsd: kb. tizenöt isten, egy félisten, 9 walkür, egy óriás, továbbá négyszázhatvannyolc db hős.

Az istállóban káosz. A walkürlovak már mind átalakultak vérlóvá, és őrjöngve támadnak mindenre, ami mozog, Fricka kosai a jászlak tetején foxtrottoznak, Hugin és Munin károgva köröznek felettük, Loge pedig hozzánk fordul:

-         Gyújtsam fel az egészet?

-         MEG NE PRÓBÁLD! – sikítjuk kilencen egyszerre.

-         Grane! Drágaságom! – siránkozok. – Én vagyok, nem hallasz?

-         Fricka! Mit adtál te ezeknek a kosoknak?! – sikítja Freia, aki egyébként Gróp vállán foglal helyet. (Biztonságos magasságban.)

-         Hát azt a tápot, amit Wotan a szekrénye titkos rekeszében tart.

-         Az a farkasoké, te szerencsétlen! – nyög fel atyánk.

-         Hát mért nem mondtad?!

-         TE miért kotortál a cuccaim között?!

-         Mert tudom, hogy ott tartod a szeretőidtől kapott relikviákat! Szerelmes levelek, hajfürtök, szalagok! Ne is fáradj, mindet elégettem. De előbb elolvastam őket! Hadd ne idézzem, miket írt neked az ikrek mamája. Szégyentelen perszóna!

-         Fricka, ugye tudod, hogy most nagyon meg foglak verni?

(Háttérben a Walhalla teljes népessége fetreng a röhögéstől.)

Ekkor viszont váratlan fordulat!

Éjjel 11. Hazajön Sleipnir, aki eddig legelt. Amint leszáll a platformon, a vérbirkák és a vérlovak megérzik, és kitörnek a karámból, átgázolva pár istenen és hősön (Loge gyorsan tűzkört dob köréjük is, mielőtt bevadulnak), de az állatokat senki se tudja megfékezni. Grane megharapja Sleipnirt, mire ő is elkezd átváltozni vérlóvá…

-         Sleipnir! NEEEEEEEEEE! – kiáltja Wotan, és rohanna oda. Úgy kell lefogni. Közben Donnernak eszébe jut, hogy hát tud ő falakat is idézni a kalapácsával, és körbezárja a platformot meg a falkát.

Egyelőre megoldva a helyzet, de mit kezdjünk az állatokkal?

Továbbá az átváltozott istenekkel és hősökkel?

Loge szerint, ha elmúlik a telihold, rendbe fognak jönni. Vagy nem.

Fricka gúnyosan röhög.

-         Sleipnir… - sóhajt fel kétségbeesetten Wotan. Azzal a karjaimba hanyatlik. Rutinosan beviszem, lefektetem, Frickát elhajtom a francba, Grópnak megköszönöm, de nincs szükségem asszisztensre. Hogy gondolja, hogy „majd egy kis brandytől jobban lesz”?!

Sarlatán.

Wotan állapota elég aggasztó. Szerencsétlen lázálmában félrebeszél és folyton Alberichet meg a Gyűrűt emlegeti.

Frankó, most még Erdáért is rohanhatok az éjszaka kellős közepén, hogy segítsen!

Waltrautét megkérem, hogy vigyázzon atyánkra, és SENKIT ne engedjen a közelébe, főleg ne Frickát! Fogom Wotan dárdáját (Erda csak ezzel ébreszthető), aztán rohanok. Ló híján gyalog, részint szikláról sziklára ugorva, részint olykor zuhanva.

Hajnali 2: elérem Erda búvóhelyét. Természetesen téli álmot alszik. Nyáron.

A dárdával rávágok háromszor a sziklára.

-         Wala! Wala! Szólítlak, ébredj!

-         Ki a rosseb az hajnali fél kettőkor?! – rikácsolja a fátylai alól.

-         A lányod, Brünnhilde!

-         Ja, te vagy az?

Erda ezerráncú arca felmerül a fátylakból, és kócosan bambul rám.

-         Kicsit korai vagy, gyermekem. Még csak négy éve alszom!

-         Anyu, segítened kell, Wotan már megint kikészült.

-         Ezúttal mit csinált Fricka?

(Hiába, tudja, mitől szokott Wotan szívrohamot kapni.)

Sietve vázolom a vérkosok és vérlovak esetét, aztán egyszerűen felkapom, és ráncigálom magammal.

Útközben még futólag megemlítem, hogy Gróp velünk lakik.

Hazatérve Erda sietősen bemegy Wotanhoz, mindenkit kizár, és különféle ősi erőket idéz meg.

Waltraute, a lányok meg én az ajtó előtt szerencsétlenkedünk.

Az átváltozott vérkosok és vérlovak odakint vonyítanak.

Hajnali 4: Erda fáradtan kitámolyog.

-         Brünn, bemehetsz, de csak halkan. Most már jobban van… leányaim! Felhatalmazlak titket, hogy ha Fricka még egyszer felidegesíti apátokat, tépjétek meg.

-         Az anélkül is elő szokott fordulni – vigyorogunk megkönnyebbülten.

Erda kimegy, majd belesüllyed a földbe (megviselte az ideút, inkább a maga stílusában távozik), én pedig beosonok apámhoz, térdre borulok az ágya mellett, és odahajtom a fejem a keblére.

Megsimogatja a hajamat.

-         Kicsi Brünnhildém… ha te nem lennél, Fricka már párszor sírba vitt volna.

-         Ne félj, apa, nem hagyom…

Hajnali fél öt: elalszunk.

És ez csak egy átlagos nap volt…

 

 

 

 

2.

 

Ma az erdőben találkoztam egy elég szakadt külsejű törpével. Zsebében laposüveg, és hiányzott egy ujja. A gyűrűs. Állítása szerint munkahelyi baleset áldozata lett, és leszázalékolták.

Nem úgy néz ki az ipse, mint aki valaha is dolgozott, ráadásul folyton a dekoltázsomat bámulta. Legközelebb zártabb páncélt veszek fel.

Megkérdezte, hogy tudnék-e tanácsot adni neki nőügyben. Ő lemondott a szerelemről, de gyereket akar.

Én is szeretem a gyerekeket!

Szerintem van-e nő, aki szerelem nélkül szülne neki gyereket.

Mondtam, hogy vakokkal próbálkozzon esetleg.

Erre kicsit lelombozottnak tűnt, de azért tovább beszélgettünk.

Amikor megtudta, hogy Wotan lánya vagyok, szépen belilult a feje. Hm, vajon mit csinált vele Apu?

Utána mézesmázasan érdeklődött, hogy nem akarnék-e esetleg én szülni neki gyereket.

Én! A tizenhárom évemmel és a munkaköri leírásomban rögzített kötelező szüzességemmel!

Szerinte Wotan örülne egy aranyos féltörp unokának.

De még hogyan!

Ez a törp valószínűleg nem látta, amikor Freia bejelentette, hogy hiányzott neki Fasolt (titkon beleszeretett ugyanis, és évekig gyászolta), és most fogott magának egy új óriás pasit.

Az szép jelenet volt!

Freia és vőlegényjelöltje a nagyterem ajtajában álltak, Froh a csilláron (kicsit megijedt az óriástól), Donner az asztal alatt, mint egy Leporello (hoppá, az egy másik operában van), Fricka egy hatalmas kínai váza mögött, walkürök az ablakon át lestek be, egymást taszigálva. („Én is látni akarooom! Én iiis!”)

Wotan a terem közepén állt, és dárdájával sorban levert és földhöz vagdosott mindent, ami az útjába került.

Froh-t is a csillárról.

Később a csillárt is.

Váza bumm! Fricka épp az utolsó pillanatban ugrott félre sikítva.

Közben jóatyánk úgy bömbölt, ahogy csak egy ideges basszbariton tud bömbölni. Hogy mit mondott, azt mi lányok nem egészen értettük, de szó volt benne futólag Fafnerről, Fasoltról, Gyűrűről, az óriások nőági felmenőiről (bumm egy ablak!), arról a „barom Logéról, csak kerüljön a kezembe”, továbbá az aranyalmákról, az elvonási tünetekről, „Mert ez a hisztis Fricka elájul, ha meglát magán egy ráncot” (puff egy tükör!)

Freia csak állt ott és fogta bambán mosolygó jövendőbelije kezét.

Mikor Wotan kifogyott a szuszból, kedvesen megjegyezte, hogy: „De hát nem megyek el, lakhat ő itt is…”

„Gróp lakni itt, szép kégli!” bólogatott az óriás.

Wotan erre valami fájdalmas nyögést hallatott, majd elzuhant.

Beugrottam az ablakon és gondjaimba vettem, miközben Fricka valami olyasmit magyarázott rémülten Freiának, hogy „de hát a méretbeli különbségek…”

Biztos arra gondolt, hogy hogyan fog Gróp átférni az ajtókon. Ugye?

 

Na, szóval Wotan esetében csínyján kell bánni az ilyen fajközi házasságokkal, mert szegénynek gyenge a szíve. Ezt Anyu állapította meg, és hozzátette, hogy vigyázzak rá, ne hagyjam, hogy felcukkolják.

Ezért időnként meg kell vernem a többieket.

Mikor ezt elmeséltem Albinak (a törpnek), gondolkodóba esett, majd elköszönt.

Remélem, sikerül neki gyereket csinálni, ha már annyira szeretne. Igazán kedves törp, csak kicsit alkoholista…

Amikor megkérdeztem Aput, hogy ki ez az Alberich, úgy nézett rám, hogy inkább nem kérdeztem tovább…

 

Nah, nem bírom ki, hogy ne ajánljam egyik kedvencemet.

 

Beszerzése nem olyan egyszerű,  de néha eszébe jut a tv-nek. Igaz, hogy a retekklubos szinkronja csapnivaló, ezért célszerűbb könyvtárakban kutatni, hátha van a médiatárban öreg vhs-en, régi szinkronnal (Rátóti Zoltán, Gruber Hugó, Gera Zoltán), mert az klasszikus.

 

Mért jó a múvi?

 

1. Sergio Leone rendezte. Ő csinálta a Volt egyszer egy Vadnyugatot is, ami nemcsak a westernek között király, hanem szvsz az egyik leggyönyörűbb film, amit valaha csináltak.

2. Clint Eastwood. Kevés duma, de az cool, borosta, szivar, poncho,és kurva gyorsan lő. Elhibázni nemigen szokta.

3. Lee Van Cleef, űbercool, rókaképű gonosz, a pipájával meg a bajuszával, hatalmas egyéniség.

4. Eli Wallach, aki egész egyszerűen ellopja a show-t mint Tuco.  A dumáit érdemes jegyzetelni filmnézés közben. :D

5. Ennio Morricone zenéje. ISTENI.

6. Tonino Delli Colli varázslatos kamerája, lélegzetelállító totálok az almeriai sivatagról és csodás premier plánok a sok rosszarcú fazonról.

7. Kalandos-humoros-szatirikus cselekmény, melybe belefér pár szívszaggató pillanat is, meg jó adag háborúellenesség. Remek jellemtanulmányok és a szokásos morbid olasz humor.

 

Azt hiszem, ennyi elég :D

A cselekményt nem mesélem el, tessék megnézni. :D 

1.

Ez a napló is jól kezdődik.

Schwerti frankón kidöntötte a tintámat a pergamenjeimre, azzal, hogy „milyen ciki mááá, egy Walkür íííír, és még csak nem is vérrel”.

Itt kisebb szünet következett, amíg nagyon megvertem. A többiek körülöttünk áltak és drukkoltak. Mindez a Walhalla előtt, a szivárványhíd kapu felőli hídfőjénél történt. Heimdall is bejött őrségből szájtátni.

Egész jól bunyózgattunk, míg arra nem jött a rövidlátó Fricka és keresztül nem gázolt rajtunk a hülye kosaival (a földön hemperegtünk ugyanis).

Ami itt jött, azt leírni elég nehéz. Tessék elképzelni, amint 9 db kiskorú walkür kórusban visítva nekiesik a mostohaanyjának, darabokra szedik a szekerét, agyonverik a kosait, és igencsak megtépik őt magát is.

Ha nem lenne istennő, tutira ottmarad.

Káosz!

Heimdall kétségbesetten mászkál körülöttünk, Fricka üvölt és csapkod, Loge előcselleng valahonnan és csendben összesik a röhögéstől (Heimdall nem veszi észre, különben ők is összeverekednének), Freia arra jön, de a sarkon bepillantva meggondolja magát, és visszamenekül a kis cuki kertjébe.

Ám ekkor!

Mennydörgés, villámlás, hollók vijjogása, s bevágtat atyánk, Wotan, Sleipniren, akinek a nagy sietségben majd’ összeakad a nyolc lába. (Ilyen egy mutáns lovat is csak Loge bírt szülni.)

Wotan leszáll, kinyitja mind a fél szemét, figyelmesen körülnéz, majd imigyen nyilvánul meg:

- MI FOLYIK ITT?!

Dermedt csend, állókép. Zenekarban generálpauza.

Fricka előkászálódik a walkürhalom alól, és ezerfelé álló hajjal, bőgve, elkenődött sminkkel Wotan vállára borul:

- A lányaid meheg akartak öhölniiii!

- Vajon ez miért nem lep meg? – szólt atyánk rezignáltan.

Ezek után a következők zajlottak le:

1. Fricka lenyugtatása (némi elmetrükkel), Freiára bízása és hazaküldése
2. Walkürök dörgedelmes leszidása, visszafojtott vigyorgás közepette
3. A még mindig röhögcsélő Loge kupán vágása (kőrisfa dárdával)
4. Loge hátsón rúgása Heimdall által. A repülő Loge átka: „Vigyázz, Heimdall, találkozunk mi mééééééég PLACCS.”
5. A konfliktus okainak kiderítése: „Ő kezdte!” „Nem én voltam!” „Schwerti kidöntötte a tintááámaaat!”
6. Wotan elbődül: „KUSS!”

Ezek után tisztáztuk a kérdést. Brünnhilde kapott vértintát és elkezdhetett naplót írni. Hiába, mégiscsak én vagyok a papa kedvenc lánya…

7. A kosok megnyúzása, megsütése és befalása. Fricka sokadszori fellocsolása.

Este: Hallom ám, hogy Wotan a fürdőben, a zuhany leple alatt (Donner találmánya) vinnyog a röhögéstől…

Inni kell, ha:

 

§    valaki felidézi az előzményeket

§    valaki sietne valahová, de előtte még áriázik egyet

§    bárki bosszúról énekel

§    kétszer, ha Azucena teszi

§    megemlítik a tüzet bármilyen formában

§    bárki kardot ránt

§    Luna istenkáromló megjegyzéseket tesz

§    megjelenik valami epizodista

§    kétszer, ha rossz hírt hoz

§    kettőnél több főszereplő van egyszerre színen

§    Leonóra nekiáll staccatós dallamokat énekelni

§    bárki olyan csúcshangot énekel, ami nincs a partitúrában

§    háromszor, ha Manrico eredeti hangnemben énekli a Strettát, négyszer, ha két strófával teszi

§    ha bármelyik szereplő meggondolatlanul cselekszik és emiatt bajba kerül

§    ha Ferrando mérsékletre inti Lunát

§    ha Azucena mellébeszél

§    ha bármilyen tényleges akció történik felvonásvég előtt

§    ha a fiúk (majdnem) egymásnak esnek

§    kétszer, ha Leonóra békeaktivistát játszik

Inni kell, valahányszor:

 

§    Valaki elmeséli az előző részek tartalmát

§    Valaki meghal a Gyűrű miatt

§    Meghalljuk a Walhalla-motívumot

§    pirotechnikai trükköt látunk (vagy kéne látnunk)

§    bárki bárkit átver

§    valaki kimondja, hogy „Gyűrű”

§    kétszer, ha a Gyűrű épp látható valakinél

§    Wotan megpróbál kibújni valami alól

§    Fricka hisztizik

§    bármilyen természeti jelenséget ábrázol a zene

§    megjelennek a sellők

§    Mime hazudik

§    Alberich pofára esik

§    valaki kioktatja Wotant

§    kétszer, ha Erda az

§    ha két tenor szereplő van a színpadon egyszerre

§    kétszer, ha valaki esküt tesz valamire

§    háromszor, ha megszegi

§    ha ló van a színen

§    kétszer, ha kéne lennie, de nem látjuk

§    ha valaki italllal kínál valakit

§    kétszer, ha Hagen teszi

§    ha valaki előhúzza a Nothungot

§    ha valaki monologizál, inni kell a 10. perc után, majd a 20. után újra

§    ha Loge motívumát halljuk

§    ha Hagen depresszióra utaló megjegyzéseket tesz

§    ha eltörik valamelyik fegyver

§    ha Wotant elkapja a nagy szent harag

§    ha Siegfried kimondja azt a szót, hogy nő vagy menyasszony

§    ha Brünnhilde először megjelenik egy felvonásban

§    ha bármelyik basszusszereplő gyilkol

A sellők el. Siegfried mereng egy sort. Vadásztársaság jő.

Hagen: Áh, helló, Sieg! Elejtettél valamit?

S: Hát, nem éppen… (öntelten) … de mindhárom sellő megvolt!

Kórus: A szemét mázlista!

H (félre) Na persze… öreganyám meg óriás…

Letelepszenek, piknikeznek.

Gunther (búsong)

S: Hé, tesó, ne lógasd az orrod! Elmesélem pár hőstettemet, attól majd felvidulsz!

Kórus: Jaj nekünk…

S (kényelembe helyezkedik, megköszörüli a torkát, majd önelégült vigyorral): Az előző részek tartalmából. Pár ezer évvel ezelőtt, midőn öregapám, Wotan…

*

Öt órával később. A kórus nagy része alszik, más része szenved, Gunther rezignáltan hallgat, Hagen setét tekintettel figyeli Siegfriedet.

S: … és akkor mondtam Mimének, hogy mutassa meg, hol lakik a sárkány, ugyanis ki akartam próbálni a Nothung új prototípusát…

*

Két órával később…

Néhány kórustag felkötötte magát a parti fákra, Gunther továbbra is rezignált, Hagen a dárdáját markolja.

S: … és így történt, hogy legyőztem Fafnert… mert én vagyok a hős, aki a félelmet nem ismeri, és különben is sárkányokat ölni tök könnyű. És ekkor az erdei madárka elvezetett Brünnhildéhez, és ő is megvolt. Sokszor.

Gunther (szipog) Ezt nem hiszem el… még Brünnhilde is megvolt neki… miért vagyok én ilyen szerencsétlen?

S: Brünnhilde amúgy jól főz, az ember ki se nézné egy walkürből. Egyszer csinált egy hollóragut, amelyik nagyon érdekes recept szerint…

H (feláll, fenyegetően végigméri Siegfriedet) Hollókból főzte?

S: Miért kérdezed?

H: Ott is látok kettőt repülni. Talán kipróbálhatnánk a receptet…

S: Hol? (megfordul, körülnéz)

H (hátbaszúrja)

S (összerogy)

Kórus (már akik még élnek): Hagen, mit teszel? (helyesbítenek) Mit tettél?

H (hisztérikusan) Már nem bírtam elviselni!

Kórus: Mi sem…

G: Miért, ó Wotan? Miért kell nekem mindig valami bűntényhez asszisztálni?

S: Még… nem… haltam… meg…

H (párszor még belevágja a dárdát, aztán távozik)

S: Azért is elmondom ezt még… szóval Brünnhilde megfőzte a hollóragut, mely csodás hatással van a férfi teljesítőképességre… és utána egész éjjel… ahhh! Brünnhilde! Fantasztikus voltál, baby! (meghal)

Kórus (fellélegeznek)

Gyászinduló.

Történt, hogy Wotan, midőn elege lett a Valhallából (az asszony folyton rinyált, Loge felemelte a fűtésszámlát, a sellők hetente jöttek hisztizni a Gyűrű miatt, Freia egész nap a tükör előtt állt, Donner pedig szerzett egy új és zajos gépet a kovácsműhelyébe) úgy határozott, hogy elmegy tapasztalatot gyűjteni. Ilyenkor Vándornak álcázta magát, és különféle neveken szerepelt, de mind hamis volt.

Egyébként tapasztalat helyett inkább nőket gyűjtött. Egy ilyen kalandja eredményeképpen született egy ikerpár, Siegmund és Sieglinde. Ennek női fele ír most itten.

Nővérkém, Brünnhilde jó példáján felbuzdulva, ezennel megnyitom a blogot.